Perczel Mór életrajz

(Bonyhád, 1811. nov. 11 – Bonyhád, 1899. máj. 23.)
[honvéd tábornok]

Már kortársai különös embernek tartották. Úgy is bántak vele, mint a különös emberekkel szokás. Hol az egekbe emelték, hol eltaszították maguktól. Nevét egyszer a legnagyobb hadvezérekével együtt emlegették, másszor szidalmakkal szórták tele.

1811. november 11-én született Bonyhádon. Családja a XVI. században vándorolt be Németországból hazánkba. I. Lipót nemesi rangra emelte őseit, s ettől kezdve a Perczelek sokat hallattak magukról. A bonyhádi ágat az 1699 és1768 között élt Perczel József, Tolna vármegye alispánja alapította meg. Érdemeire való tekintettel Mária Terézia még a bonyhádi előnév használatára is feljogosította.

Mór az alispán egyik unokája, Perczel Sándor fiaként látta meg a napvilágot. Édesapjáról emlékirataiban mint katonás, szigorú fegyelmet tartó emberről emlékezett meg. Ugyanakkor elismerte, hogy gyakori ingerlékenysége fő oka a napóleoni háborúkban szerzett fejsebe volt. Édesanyja Kajdachy Erzsébet 21 gyermeknek adott életet. (Későbbi házaséletében Perczel Mór követte szülei példáját: nagy családot alapított, feleségével együtt 14 gyermeket nevelt fel.) Gyermekkorát a családi birtokon, Börzsönypusztán töltötte. Édesapja Vörösmarty Mihályt fogadta fel fia, s leányai mellé nevelőnek. (A költőt a családhoz más szálak is fűzték: Börzsönypusztán lett szerelmes Mór húgába, Perczel Etelkába.) Vörösmarty felmérhetetlen hatást gyakorolt ifjú neveltjére. Igazi nemzeti szellemben nevelte, Rákóczi képénél még arra is megeskette a 12 éves kisfiút, hogy egész életét a haza szolgálatának szenteli. A nevelés fogott az ifjú legénykén. Az iskolában többször megfenyítették császár- és királyellenes magatartásáért. A magyar nyelv védelmére három társával titkos társaságot alapított, s a tanárok latin kérdéseire anyanyelvükön válaszoltak.

Apja, hogy az iskolai események továbbfajulásának elejét vegye, Miklós öccsével együtt hadapródnak adta egy tüzérezredhez. Mór kiválóan tanult, különösképpen a matematikát szerette, de igazi énjét a katonaságnál sem tudta leplezni. 1830-ban néhány ezredtársával a lengyel szabadságharc segítségére akart sietni. A szökési kísérlet kitudódott, Perczelt letartóztatták és a katonai törvényszék halálra ítélte. A halálos ítélet hírére felzúdult a közvélemény: a fiatal katonát sikerült kiszabadítani börtönéből.

Perczel szabadulása után a politikai pályára lépett. Az alig húszéves ifjút 1831-ben Tolna vármegye Szekszárdon tartott közgyűlésén aljegyzővé választották, öt évvel később pedig közfelkiáltással a simontornyai járás főszolgabírájává. A fiatal politikus a reformeszmék, Kossuth és Széchenyi hu követőjévé vált, de radikalizmusával, türelmetlenségével sokban túl is tett rajtuk. Már fiatalon kitunő, tüzes szónokká képezte magát, hallgatóságát percek alatt magával tudta ragadni. Forrófejűségével korán felhívta magára a császári hatóságok figyelmét.

Az 1843-44-es pozsonyi országgyűlés követeinek választása izzó hangulatban folyt Tolnában. Sokszor kevés hiányzott hozzá, hogy a liberális és a konzervatív párt hívei kardot, ólmosbotot rántsanak, s egymásnak rontsanak. A király Vay Ábrahám gróf vezetésével vizsgálóbizottságot küldött a forrongó megyébe. A biztosok felségsértéssel vádolták meg Perczelt. Terhére rótták, hogy verekedést szervezett Dunaszentgyörgyön, s a nemeseket követválasztó gyűlésére trombitaharsogás és lövöldözések közepette vezette be.

A vádemelés ellenére a liberális Bezerédj Istvánnal együtt követként vett részt az országgyűlésen. Az ifjú politikusra ekkor figyeltek fel a reformkorszak vezető egyéniségei. Kossuth izgatott lelkű látnoknak nevezte. De nemcsak a politikusok felejtették rajta a szemüket. A tizenhat éves Sárközy Júlia sem maradt közömbös Perczel iránt. Néhány hónappal megismerkedésük után már össze is házasodtak, s Dunakömlodön telepedtek le.

Az 1848-as márciusi események idején a forradalmi ifjúság minden megmozdulásából a 12 pont megfogalmazásából is kivette részét. A budai választókörzet országgyűlési képviselőjévé választotta, június 12-én pedig kinevezték Magyarország rendőrfőnökévé. Ekkor már kezdtek megmutatkozni azok a jellemvonásai a féktelenség, lobbanékonyság, azonnali véleménynyilvánítás, amelyek az 1867-es kiegyezés után igen messzire sodorták. Az olasz szabadságharc kérdésében nem tartotta elég radikálisnak a kormány álláspontját, ezért lemondott.

De ezek után sem vonult félre. Szeptemberben megszervezte a Zrínyi szabadcsapatot, amellyel részt vett a pákozdi, majd az ozorai ütközetben. A hadiszerencse a következő napokban sem pártolt el tőle. Októberben háromezer emberével és 12 ágyúval visszafoglalta a Muraközt. Még Stájerországba is bevonult katonáival: Frieau városát szuronyrohammal, utcai harcokkal vették be. A győztes hadjáratért Perczelt tábornokká léptették elő. Hadiismeretei országos visszhangot keltettek. Az egyedüli tábornok volt ebben az időben, aki ilyen győzelemsorozatot vitt véghez. A többi honvédsereg tétlenkedett, vagy éppen visszavonult.

Ilyen körülmények között Perczel meglepve fogadta a Honvédelmi Bizottmány parancsát, amely a Görgeyvel való egyesülésre szólította fel. A seregösszevonás nem is hozta meg a várt eredményt. Perczel 1848. December 29-én Mórnál elszenvedte első vereségét. A csatában 1500 halottat és hadifoglyot vesztett. A Honvédelmi Bizottmánynak küldött jelentésében azzal vádolta tábornoktársát, hogy az szándékosan vezette Pápától Mórig a négy- vagy ötszörös túlerőben lévő ellenség karjaiba. Görgeyvel szembeni ellenszenve a pákozdi ütközet elűestéjén, a sukorói haditanácskozáson keletkezett. Perczel, a csata ellenlábasa, a visszavonulás mellett állt ki. A két hadvezér közötti nézetkülönbség később sem enyhült, sőt tovább mélyült és mérgesedett. Ugyanez a vita 1848-49 fordulóján megismétlődött közöttük: Görgey Pest harcnélküli feladása, Perczel a védelem mellett kardoskodott.

A kormány Görgey álláspontját tette magáévá: puskalövés nélkül kiürítette a fovárost. A Debrecenbe települő hivatalok és miniszterek fedezésével viszont Perczelt bízták meg. O eleget is tett a feladatnak: 15 ezer katonájával megtisztította a Duna-Tisza közét, szabaddá tette az utat az új kormányszékhely felé. Ezután 1849 tavaszán diadalmas csatában felszabadította az egész Bácskát és Bánátot. Honvédei előbb Zentát vették be, majd többszöri szuronyroham után Szenttamást, a délvidéki felkelők sáncokkal körülvett fészkét.

A délvidéki hadjárattal véget ért Perczel hadvezéri pályafutása. Görgey fokozódó népszerűségét nem tudta elviselni. Baráti körében többször is hangsúlyozta: Meglássátok, Görgey nyakát töri mind az országnak, mind Kossuthnak. Amikor vetélytársát fővezérnek nevezték ki, dühében földhöz vágta süvegét. De Görgey sem sokkal jobban szerette a muraközi győzőt. 1849 június 15-én, amikor az orosz betörés miatt minden emberre szükség lett volna, elmozdította helyéről.

Perczel nem tévesztette össze a forradalom ügyét a személyes nézeteltéréseivel. Nem állt félre, hanem újabb hadszervezésbe kezdett. Rövid idő alatt Kecskeméten és Cegléden 15 ezer embert szólított fegyverbe. Június végén azonban most már egy Kossuthtal támadt összekapása miatt újra megfosztották rangjától. A szabadságharc sorsát megpecsételő augusztus 9-i temesvári csatában már csak önkéntesként vehetett részt.

A világosi fegyverletétel után búcsút vett feleségétől és Miklós öccsével, az aradi vár parancsnokával, valamint 25 főnyi kíséretével Törökország felé vette az útját. Az emigrációban kiújultak ellentétei Kossuthtal. (A reformkorszakban Kossuth még nagyra értékelte Perczelt, de a szabadságharc alatt már nemegyszer összekülönböztek.) Kapcsolatuk a későbbi években sem állt helyre.

1852 tavaszán Perczel családjával együtt Angliába, Jersey szigetére költözött. A szigeten birtokot vásárolt és gazdálkodott. Emigráns társaival nem tartotta a kapcsolatot. 1859-ben, az olaszosztrák háború kitörésekor mégis elfogadta Kossuth meghívását és Genovába utazott. A piemonti magyar légiók megszervezésében kellett részt vennie. De hibáitól az évek múlásával sem szabadult meg. Újra csak összekülönbözött az emigráció vezetőivel, s ezért visszatért Jersey szigetére.

1862-ben hátat fordított a szigetországnak; feleségével és 14 gyermekével Brüsszelbe költözött. Ekkor már csaknem teljes búskomorságba esett. Apja halála, a nagy létszámú család eltartása, súlyos betegsége megviselte idegeit. Nem egyszer valóságos dührohamok vettek erot rajta. Ez a lelkiállapota talán részben magyarázatul szolgál arra, hogy az 1867-es kiegyezés után élt a közkegyelemmel és hazatért Magyarországra.

Szerepe, amelyet ezután játszott, óriási vargabetű életében. Szakított korábbi radikalizmusával, forradalmi múltjával és beállt Deákék táborába.

Kihasználta népszerűségét, nevének nemesfém-értékét, s az általa irányított honvédegyleteket a deáki politika hadállásaiba terelte. Még az elől sem tért ki, hogy nyílt beszédben nekirontson Kossuthnak. Hogy az egykor telivér forradalmárból a kiegyezés híve lett, s egykori vezetőivel szembekerült, az nagyrészt abból érthető, hogy Kossuth terveit és tetteit teljesen elítélte, s nem tudott bízni bennük – írta róla Kosáry Domokos történész.

Kétes szereplésének súlyát, s népszerűsége mélypontra zuhanását maga is megérezhette, mert 1870-ben visszavonult a politikai élettől. Öreg napjait Bonyhádon töltötte teljes magányban. Rögeszméjétől, amely szerint Magyarországot egyedül csak o menthette volna meg, még itt sem tudott szabadulni. Embertaszító ridegségét felesége 1877-ben bekövetkezett halála még tovább növelte. Családtagjaitól is elkülönült: a bonyhádi kastély kerti lakásában húzta meg magát. 1899 tavaszán két agyvérzés érte. A másodikat már nem élte túl: május 23-án meghalt. Az utókor élete nagy törései ellenére az 1848-as szabadságharc legendás tábornokai között tartja számon nevét és emlékét.